Neoklasszikus közgazdaságtan és a kávés süti

Gotland természetvédelemre fogékony lakosságát egy meglehetősen jelentős ügy terelte össze az elmúlt napokban. A sziget északi részén új mészkőbányát szeretne nyitni egy vállalat, egy olyan területen, aminek már régen nemzeti parknak kellene lennie. A mészkő az észak-svédországi acélipar egyik nyersanyaga lenne. Az egész kezdeményezés több évtizede formálódik, így sikerült a kérdéses földterületeket egyenként felvásárolni a mezőgazdaságot feladó/elhagyó gazdálkodóktól vagy a különböző bírósági köröket végigjárni a menetrendszerűen érkező fellebbezések miatt. Az ügy azonban a végéhez közeledik, hiszen – ha jól értettem a tényállást – a napokban zajló közmeghallgatás sorozat végén a gotlandi régió képviselői döntést fognak hozni.

Az időjárás

Egy hete működik a konyhában egy papír, az egyik szekrényre ragasztva, „Shop Me!”, felirattal. Ide lehet, - a már említett szigorú food policy-t nem sértő - kívánságokat felírni és aztán reménykedni, hogy nem felejtődik el a boltba vezető úton. Ha lehetne én, csak egyszerűen annyit írnék oda, hogy TAVASZ, reggelire, ebédre, vacsorára. Ez lesz a végső megoldás, addig pedig marad a sóvárgás, hogy a higanyszál végre tartósan lenyomja a 20 fokot.

Április elején érkeztem Gotlandra, tudtam, hogy nem a delfinekkel úszás lesz a program az első hétvégére (tudom, tudom, itt nincsenek delfinek). A hosszúra nyúlt tavaszodás azonban kezd fárasztóvá válni. Erről lesz most szó, de egy kicsit rendhagyó körítéssel.

Mindig is nagyon érdekelt az ún. nemzeti időjárás attitűd és az én személyes tűrőképességem közti különbségek megjelenése. A svéd emberekkel való első találkozásaim után (már amelyikkel lehetett beszélgetni) azt gondoltam, hogy nekik is tele van már, ami tele szokott a hideggel, a széllel, a hóval az esővel (a széllel duplán). Ugyanis nagyon meggyőzően mondtak ilyesmiket, hogy: „Hamarosan jön a jó idő”, „Nemsokára megváltozik az időjárás!”, „Nem kell már sokat aludni!”, stb. Aztán egy idő után rájöttem, hogy igazából csak mentegetőznek. Tudják, hogy a kontinentális éghajlathoz szokott embernek nem normális, hogy még májusban is fát kell hasogatni a kályha tüzéhez, ha nem akar 16 fokban elaludni. Ezért megpróbálták elhitetni velünk, hogy ők is unják már, ők is várnak a melegre. De amikor látom a rövidnadrágban és kigombolt ingben korzózó svéd ifjúságot, vagy a hiperkedves nyelvtanárnőnket mezítláb másfélórát ülni az ebédlőben, ahol olyan hideg még mindig a padló, hogy én a „Hol születtél?” körkérdés végére már simán felfáztam, akkor rájövök, hogy nekik teljesen mindegy milyen idő van. Ha már csak egy kicsit is kisüt a nap és két esőzés között eltelik 72 óra, akkor nekik tavasz van és ezt öltözködésükben is a környezetük értésére adják.

Ehhez képest én még mindig minimum két pulcsiban érzem a legobban magam azon 60 lépés megtétele között, ami a mi házunk és a reggelitebédetvacsorát jelentő main house között van. Továbbá, a nagyon veterán converse cipőmet csak azért használom erre a távra (és általában a helyi közlekedésre), mert ezt a legkönnyebb felvenni és ezt sajnálom a legkevésbé, ha beletoccsanok egy nagyobb adag libafosba (sajnálom, ezt nem lehet másképp hívni). Mert az egyébként fizikailag lehetetlen vékonyságú talpa miatt, ha elidőzök valahol, akkor hamar fázni kezd a lábam. A biciklizés pedig még mindig csak sállal és sapkával történik, kesztyűt pedig csak azért nem húzok, mert félek, hogy megdobálnának. Ezért úgy saccolom, hogy a svéd nemzeti időjárás attitűd és az én tűrőképességem között kb. 2 hónapnyi különbség van.

A múlt héten egyébként a svéd hagyományok szerint is véget ért a tél. Április 30-án ugyanis itt az a szokás, hogy hatalmas tüzeket rakva, elüldözik a tél szellemeit. Ismerős gondolat, hiszen a telet búcsúztató és tavaszt köszöntő procedúra minden kultúrkörben megtalálható. De míg otthon például májusfát állítanak, itt tüzeznek egy nagyot (igazság szerint itt is lesz valamilyen faállítás, de majd csak Szentivánéj tiszteletére, tehát majdnem két hónappal (hoppá) később.

A télűző tűz, amit mi meglátogattunk a tengerparton volt, nagyon szép helyen, gyönyörű kilátással, de ezt igazából az egész partszakaszra el lehetne mondani. Gondolom merő véletlen, hogy a máglya, ami mellesleg egy egész ökörcsorda megsütésére elegendő lett volna, épp egy étterem mellett lett összerakva. A szülők így egy tea vagy kávé mellől tudták követni, ahogy gyermekik minden kezükbe akadót igyekeznek beledobálni a ritkán látott nagyságú tűzbe.

Persze van self-made verziója is a tavaszköszöntésnek, ahogy azt minden második kertben láttam, illetve az egész környéken éreztem. Hiszen a saját kertben megrendezett tüzezést remekül egybe lehet kötni a BBQ felszerelés ez évi első használatával. Ezért aztán nem túlzás azt mondani, hogy a tradíciók tisztelete szépen összesült néhány kiló hússal azon az egyébként *** hideg estén (és nem, nem az irigység beszél belőlem). :)

Azért vannak apró jelei a közelgő tavasznak / nyárnak

Láthatóan a fák lombozata még elég kopár

 De hamarosan ez is változni fog

A tűz, a szikla és a kislány

Régen volt már klisé...