3

Visby. Egy hét tapasztalata után mondhatom, hogy Gotlandon az időjárás olyasmi elvet követ, hogy két egymást követő nap nem lehet ugyanolyan az idő. Kiszámíthatatlan változatosságban követik egymást napos, beborult, viharos vagy csak csendes esős napok, sőt a sor ügye havazással indult még az első reggel.

Tegnap a napos, szokatlanul meleg következett a sormintában, így nem volt kérdés, hogy megnézem végre a várost.

Suderbyntől az országút mentén egy ún. bicikli sztráda vezet Visbybe (értsd kétszer szélesebb, mint otthon bármelyik bringa út és biztonságosan elválasztott az autóúttól). Mivel a táj mentes domboktól és nagyobb emelkedőktől, így a „közösségi-egysebis-libakergető” bicikli flotta egyik matuzsálem darabjával, kevesebb, mint fél óra alatt betekertem a 10kmre fekvő városba. Külön élmény volt végre kipróbálni a biciklizés zenehallgatás kombinációt, amit otthon, a kalandokkal teli budapesti utakon sose mernék megtenni.

De még mielőtt a mérhetetlenül szentimentális, vagyis útikönyvszerű leírása következne annak, amit láttam, néhány szó a városról. Vagyis egy kis történelem óra következik…

Ami legfontosabb: Visby nagyon-nagyon öreg, és mint a Balti tenger legnagyobb szigetének legnagyobb városa, nem meglepő módon gazdag és változatos történelme van. Természetesen az első lakói, kvázi megalapítói valamelyik viking csoportosulás volt, valamikor 500 as években. Az egyszerre farmer és kereskedő derék északiak még Bizáncig is elhajóztak egy jó fuvarért, ha kellett.

A X. századra az észak-európai kereskedelem már a Novgorod városával történő csencselésre épült, és ha egy üzlet beindul, szokták mondani, akkor nincs megállás, ami a Hanza szövetség megalapítását eredményezte, melynek Visby is hamar teljes jogú tagja lett.

A XII századra Visby a baltik régió legfontosabb találkozó helye, kereskedelmi központja lett; német, svéd, orosz, dán kereskedők tették át ide székhelyüket, aminek az lett az eredménye, hogy gyakorlatilag egy évszázad alatt felépült egy kb 3000 ezres, kőházakkal, raktárakkal, számos templommal, kolostorral, tervezett csatornahálózattal (!!!), kövezett utakkal ellátott, az akkori viszonyok szerint „ultra-modern” város. Mindezt úgy, hogy csak a nyarakon lehetett építkezni a kemény telek miatt. Felépült még a várost félkörívben körül ölelő kőfal, majdnem 30 bástyával, számos kapuval, árkokkal és minden olyannal, ami a megfelelő feltételeket biztosította a nem kevés vérben gazdag eseményhez.

A fal mindamellett, hogy védelmet biztosított, beindította a társadalmi rétegződés folyamatát is, hiszen, onnantól, hogy állt a fal, az azon belüliek, az úgy nevezett burgherek, városi polgárok lettek, külön jogokkal, míg az azon kívüliek maradtak egyszerű parasztok, jogok és védelem nélkül. Ezért a paraszt-kereskedő státusz is ketté vált kereskedőre és földművelőre.

Természetesen a prosperitás nem tartott örökké, amint az európai kereskedelem súlypontja tolódott előbb délre, majd újra nyugatra, a balti kereskedelem veszített jelentőségéből, amit Visby erősen megszenvedett a XIV. századtól. Még felsorolás szerűen is figyelemre méltó az ún. történelem sötét oldalainak száma: nagyon jeges és hosszú telek, lefagyott termés, pusztuló állatok (és emberek), pestis 1350-ben, dán invázió és vérfürdő 1361-ben, a lübeckiek direkt nyíltláng használata a városban, majd, hogy a lelkek és a katolikus templomok is meg legyenek dolgozva, a reformáció itt is tette a dolgát.

A középkorban hirtelen felfejlődő, majd szintén hirtelen hanyatló városfejlődési pályának igazi jelentősége az utókorban látszik meg. A lelassuló vagy teljesen megálló fejlődés gyakorlatilag konzerválja a várost, az épületeivel, utcahálózataival, funkciótlanná váló falaival, romantikus romjaival. Ezekből nem nehéz ügyes város kitalálóknak pompás történelmi játszóteret és turisztikai látványosságot létre hoznia ötszáz évvel később.

Visbyben is ez történt. 1995-ben Világörökségi védettséget kapott minden, ami a falon belül van. A nyitott múzeum pedig meglehetősen sikeres és népszerű, hiszen évente 800 ezren (a város még ma is csak 22 ezres!!!) látogatnak ide.

És hogy néz ki ez ma?? Azt kell, hogy mondjam, hogy egészen fantasztikusan. A falat átlépve tényleg olyan, mintha egy időutazásban venne részt az ember és bele csöppenne a középkorba. Nagyon izgalmas dolog egy várost úgy felfedezni, hogy közben tudja az ember, hogy nem turistáskodni jött és a következő pár hónapban bármikor visszajöhet, magáénak tudhatja ezt a helyet. Az pedig különösen szép élmény volt, ahogy a több száz éves macskaköves utcákon végig zörögtem a biciklimmel. Olyan utcákon, melyek között nincs két párhuzamos, olyan házak között, melyek között alig van 100 évesnél fiatalabb. Gyakorlatilag minden négyzetcentiméter fényképre való lenne, és bár megfogadtam, hogy az első órában egy fényképet sem csinálok, hamar előjött a turista és kattintottam párat.

Az számomra egyelőre felfoghatatlan, hogyan lehet egy olyan helyen élni, ahol a házból kilépve arcon vág 1000 év történelme. Nem egy olyan katolikus templom és katedrális romot láttam, melyeket gyakorlatilag körbe építettek a reformáció óta. És ezt tényleg úgy kell elképzelni, hogy egyes házakból két dologra lehet rálátni: az utcára és például egy 600 éves domonkos kolostor romra. Hasonló a helyzet a még ma is lenyűgöző városfallal. Egyes házaknak a fal vagy egy bástya úgy része a hátsókertnek, mint máshol a szalonnasütő hely.

Mindez persze skandináv egyszerűséggel és tisztasággal van prezentálva, mindent áthat a rendezettség és a mértékletesség (utóbbi az árakra nem igaz :). Visby jelenkori sikerét az Észak-Európában egyedülállónak számító épített történelmi öröksége adja, az, hogy az egész belváros úgy néz ki, mint egy középkori skanzen, ahol történetesen emberek is laknak.