Stockholm, Kärsögarden. A múlt hét 6 napját Stockholmban töltöttem, ahol a program
szerint kötelező ún. „On-arrival”
tréningen kellett részt vennem (természetesen hatod magammal). Igazság szerint
nem örültem neki, hiszen éppen csak kezdtem megszokni a napi rutint, az embereket
körülöttem, a kaját stb…
Továbbá el nem tudtam képzelni, hogy mit lehet tréningezni 4
napig az Európai Önkéntes Szolgálatról. Ugyanakkor örültem is, hiszen
Stockholmban már voltam 2 éve egy villám látogatáson és akkor nagyon tetszett a
város, így reméltem, hogy most ott tudom folytatni, ahol akkor abba hagytam a
város felfedezését. A pénteken véget érő tréning utáni két szabad nap erre
kitűnő lehetőséget nyújtott.
Már most látom, hogy túl sokat használtam a tréning szót,
ezért tényleg csak röviden: kb. 8 másik, Svédországban dolgozó önkéntessel
ültük végig a fejtágítást, mely javarészt a jogainkról, kötelességeinkről, a
kulturális nehézségek leküzdésére adott jó tanácsokról, a tanulási folyamatról,
a tapasztalatszerzésről szólt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt
hasznos, mégis arról fog emlékezetes maradni, hogy az angol kolléga és én,
hogyan próbáltunk „versenyt unni” a négy nap alatt (megjegyzem, ő nyert).
Külön említést érdemel, hogy királyi földön (a hely neve Kärsögarden) volt a szállásunk, egy egykor a királyi család
tulajdonába tartozó 150 éves épületben. A külön említésnél is többel kellene
tisztelegni az ellátásnak, ami minden nap így nézett ki: reggeli (másfél óra tréning)
kávészünet (másfél óra tréning) ebéd (másfél óra tréning) kávészünet, ún. fíka
(ami a svéd szieszta) (másfél óra tréning) vacsi, majd egész este korlátlan
kenyér, vaj sajt és lekvár ellátás teával. Mindez iszonyatosan túlkalkulált
mennyiségben, nagyon jó minőségben, és muszáj lelőnöm a poént: svédasztalos
formában.
Ha még ideveszem, hogy a helyi étterem italt szerető séfje
által sütött kenyeret nem túlzás az evés kapudrogjának nevezni, akkor korrektebb,
ha azt mondnom, hogy volt egy evős-ivós tréningünk néhány előadással a
szünetekben.
Mivel pénteken mindez véget ért, a kompánia úgy döntött,
hogy ha már Stockholmban vagyunk, akkor töltsük ott, az amúgy is szabad
hétvégénket.
A szombati napon sikerült három múzeumot is megnézni, ami
pont eggyel több, annál, mint amit összeesés nélkül végig lehet járni egy nap
alatt. Ennek megfelelően este, a Stockholmi múzeumok éjszakájának köszönhetően,
ingyen meglátogatott Nemzeti Múzeumban már csak a tömeggel sodródtam a francia
és flamand és persze svéd reneszánsz iskola mesterművei között.
Ezt megelőzően viszont óriási hibát elkövetve, vagy inkább
engedve a csoportnyomásnak, megnéztük a Modern művészetek múzeumát, amiért a
mai napig sajnálom a jegyárat és azt a több, mint két órát, amit különböző
video installációk nézésével töltöttem.
Délután azonban, kárpótolandó magamat, felkerestem a
Stockholmi fotó múzeumot (Fotografiska). A kárpótlás sikeres volt, ugyanis a
rakparton, egy volt ipari épületből kialakított (ez Stockholmban nem túl
meglepő), stevejobs szerűen szuper
trendi múzeumban éppen André Kertész kiállítás ment, a mester párizsi
időszakának képeivel. Egyértelműen 10 pont, a videó installációk emléke pedig ködbe
veszett.
Apropó köd. A szállásunkra ugyanazzal a késői busszal jöttünk,
mint amivel én két hete. (emlékeztetőül: kihalt ország út, hideg, távolban egy
világítótorony fényei, sehol senki). Ez most is így volt, azzal a különbséggel,
hogy olyan tej köd ülte meg a vidéket, hogy tényleg semmit nem lehetett látni 5
méteren túl. Egészen nem evilági érzés volt lesétálni azt a pár száz métert a
házunkig és ha lett volna velem megfelelő fényképezőgép (igazából ha lett volna
se tudtam volna valószínűleg használni), akkor most lenne néhány hajat
ledobatóan remek ködös fényképem…
Ettől függetlenül, a következő küldetés, hogy a legközelebbi ilyen
ködben kisétálunk a partra. Ami nem csak bátorság próba lesz, hanem egyben
tájékozódási verseny is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése