A tény, hogy néha talán túlzásokba menően az átlagosnál
nem jobban érdeklődöm a foci iránt, még nem lenne elég, ahhoz, hogy írjak róla.
Viszont a napokban zajlik az Európa bajnokság Lengyelországban és Ukrajnában, amely
jelentősen változtatta meg a napi rutint itt, ezért úgy gondolom, hogy helye
van egy focis posztnak. Szóval ez most a szokásosnál is személyesebbre,
bizonyos szemszögből pedig unalmasabbra fog sikerülni.
A foci azon kevés dolgok közé tartozik, amelynél nehéz eldönteni, a csinálni, vagy nézni jobb kérdést. Sajnos itt csinálni nem nagyon lehet, bár próbálkozások voltak már.
Pát héttel ezelőtt egy barbecue partyval búcsúztattuk az egy
év után hazautazó két francia önkéntest. Amíg arra vártunk, hogy az asztal megteljen
a nagyon kevés hússal és a nagyon sok grillezett zöldséggel, előkerült egy
lapos focilabda. Ami pedig ezután történt szerintem a világ minden pontján pontosan
így történt volna, hiszen a labda látványa ugyanazt a neuront izzította be
mindenkinél: először csak két ember kezdett el passzolgatni, majd spontán kör
alakult, hogy aztán pár pillanattal később azt figyeltük, hogy egy félresikerült
rúgás után a háztető északi vagy déli oldalán gurul vissza a labda. Ez csak
azért nem volt mindegy, mert az előbbi esetében tovább tartott volna érte menni.
Azt szerintem minden, a focit alapszinten értő férfi
titokban elismerné, hogy bennállni egy ilyen körben végtelenül fickós érzés tud lenni. Hiszen mennyire cool, amikor úgy próbálsz valami trükköt
vinni a passzodba, hogy közben arra is figyelsz, nehogy a kezedben tartott
sörből egy csepp is kárba menjen, de mégis úgy tűnjön, hogy teljesen ura vagy a
helyzetnek és a tök lapos labdának. Persze nem vagy az, senki sem az és ez a
legjobb az egészben, hiszen egy-egy salátás vagy süteményes tálat veszélyeztető
passz után könnyezve lehet röhögni a másikon, de leginkább persze magadon.
A meccsnézés már valamivel szervezettebb keretek között
zajlik. A sok-sok svéd koronáért beszerzett antennának köszönhetően nem kell streamet vadásznunk, viszont van egy
tévénk, amihez nincs távirányítónk, ezért nem tudjuk a kissé zöldbe hajló színmélységet
változtatni. Ennek, azaz eredménye, hogy a mi ebénken a játékosok sárga helyett
zöldes-fehér kártyát kapnak, illetve a világoskékben vagy sárgában játszó
csapatoknak nálunk zöldes lesz a meze. A tévé egyébként az irodában lett
elhelyezve, ezért nem igazán vannak szem előtt azok, akik már egy hete napi 3
órát töltenek meccsnézéssel. Persze ez némiképp módosította a napi rutint is,
hiszen a 7órás vacsoráknál mi napok óta nem jelenünk meg, inkább eszünk valamit
hidegen később. Továbbá azt is csak precíz tervezéssel lehet kivédeni, hogy a
heti kötelező konyhás munkát olyan napra tervezzük be, amikor beáldozható meccs
van a programon.
Azonban úgy tűnik, hogy idén nincs beáldozható meccs,
mindent látni kell, mert régen volt ennyire izgalmas a torna. Az,
hogy mindez pedig egy úgy nevezett multinacionális környezetben történik, csak tovább
növeli az izgalmakat. Bár az igaz, hogy csak Steven és a svédek mozgásán lehetett felismerni a tipikus szurkolói vonásokat, hiszen valószínűleg nincs még két spanyol, akik ennyire ne érdeklődnének a tökéleteshez közeli csapatuk iránt, mint a mi két spanyol önkéntesünk. A német lány pedig inkább azon háborog, hogy milyen pofátlanul sokat keresnek a német focisták és még csak nem is néznek ki jól. És vagyok én, aki legfeljebb annak szurkolhat, hogy a magyar bíró kapja a döntőt. Azt pedig talán le se kellene írnom, hogy ha ennél is jobban érintett lennék, vagyis ha kicsiny országunk, kicsiny válogatottja is megmérettetne,
akkor lehet, hogy csak katatón bambulásra és merengésre lennék képes két
játéknap között.
De mivel Magyarország inkább megvárja, amíg felemelik a
résztvevő csapatok számát, ezért nekem marad az asszisztálás, például a
svéd-angol meccshez. Azt megfogadtam, már az elején, hogy egy percig nem fogom
leplezni a svéd válogatottal szembeni ellenérzéseimet, legyen ennek az ára akár
permanens mosolyszünet a hátralévő két hónapra. Azóta tudom, hogy nem lesz az,
a jó viszony megmaradt, bár másnap kicsit komorabbak voltak a svéd tekintetek.
Pedig, ha jól emlékszem, az angol egyenlítő gólnál (amit mellesleg előtte 3
perccel meg is jósoltam) talán még fel is pattantam, annyira megörültem.
Nem vagyok foci szakíró, de annyit azért megjegyeznék, hogy
Svédország játékban, zlatanibrahimovic pedig fejben volt nagyon gyenge ezen az
ebén. Utóbbi, egyébként valami elképesztő népszerűségnek örvend itt, hetek óta
az ő képével vannak tele az újságok, gyakorlatilag ő egy személyben a svéd
válogatott. A tetszés indexe valószínűleg köröket ver a királyi családéra,
annak ellenére, hogy a fair play definícióját nem az ő képével illusztrálnák a
labdarúgás nagy könyvben. Itt inkább viccesnek és különcnek tartják, mint sunyi
bunkónak.
Illene zárásként elárulnom, hogy én kit látnék szívesen
győztesnek, de nem fogom. Legyen elég annyi, hogy ha a D csoport két
továbbjutója közül az egyik ott lesz a döntőben én már elégedett leszek (milyen
trükkös, hiszen innen még három csapat is tovább mehet).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése