Kitchen group

Hogy őszinte legyek, ennek a posztnak az ötlete már akkor megszületett , amikor megtudtam, hogyan van megszervezve az főzés Suderbyn. A közösségi kohézió fenntartása érdekében az étkezések együtt zajlanak. Reggeli, ebéd, vacsora egy nagy ovális asztal körül, nem ritkán 10-13 fővel. Mindezért naponta 2 ember felelős, ők az ún. kitchen group. A dolog önkéntes, a párok pedig állandóan cserélődnek.
Biztos voltam benne, hogy megírom első konyhás élményemet, ez következik most.

Nem titok, hogy eddigi konyhai előéletem csupán az éhenhalás elkerülésére elegendő képesség megszerzésére volt elegendő, ezért kissé aggódni kezdtem, amikor végiggondoltam a felelősséget, ami főzéssel jár. Félelmemet csak fokozta, hogy a felhasználható alapanyagok felével még életemben nem találkoztam, nevük, nem hogy angolul, de még magyarul sem mondana sokat.
Két hét kivárás és a többiek főző tudományának alapos letesztelése (csak, hogy tudjam, milyen magas lécet kell megugrani) után végül is felírtam magamat konyhásnak, páromnak pedig Lindát, a német lányt kértem fel, nem titkoltan azért, mert lenyűgözően magabiztosan mozgott kuszkusz és burgur között.
Ami még fontos, hogy a helyi "food policy" miatt minden bevásárló lista agy kezdődik: "Amit veszel, legyen helyi vagy szezonális vagy organikus (vagy mindegyütt) eredetű". De erről többet inkább később, mert az egész külön posztot érdemel!

A beavatás tehát keddre esett, de a munka már hétfő este elkezdődött a kenyér tészta dagasztással. Ehhez van egy basic recept, amit bárki feltuningolhat extrákkal, úgy mind magok, különböző lisztek, sajt stb...
A sütésre reggel kerül sor és a reggeli ezzel tulajdonképpen le is tudva, hiszen a reggeliző kellékek kipakolása a hűtőből nem kíván különösebben nagy rákészülést. Nekünk azonban kellett volna, hiszen a kenyér sütéssel elcsúsztunk, így abból nem evett senki reggel, ami csak azért volt bosszantó utólag, mert ezáltal csak ebédkor és vacsoránál tudtuk begyűjteni a dicséretek sokaságát. A lényeg, hogy tökéletest megközelítő kenyeret alkotott a német-magyar koprodukció.

Az ebéd csak azért marad emlékezetes, mert a paradicsomos tésztához felhasznált paradicsomos konzervek elmosogatása közben sikerült majdnem levágnom az egyik ujjamat. Ez ugyan sajnos lehetetlenné tette, hogy a konyhás pozícióval együttjáró mosogatásban a nap további részében közreműködjek =), nem akadályozott meg viszont abban, hogy neki vágjak az első palacsinta sütésemnek.

Kilenc újjal, otthonról érkező anyai tanácsokkal, nagy-nagy lelkesedéssel, és a gotlandi classic rock rádió patent háttérzenéivel (erről is írok majd egyszer, mert számomra még mindig kultúrsokk, hogy itt lehetséges például egy ilyen sorozatot leadni: black sabbath, iron maiden, metallica, foo fighters, chilli, tenecious D (!!!), offspring) és persze két óra egy helyben állással sikerült hiba nélkül, tökéletes programot bemutatva belépnem a palacsinta sütők mély tisztelettel és közszeretettel övezett táborába. Mert aki tud palacsintát sütni, az rossz ember nem lehet.
A mennyiség feljegyzése elmaradt sajnos, de én 30 és 40 közöttire saccolom, a lényeg, hogy egy darab se maradt, ami palacsintáról lévén szó nem meglepő. Épp úgy, ahogy egy étel nem lehet eléggé fokhagymás, palacsintából sem keletkezhet sose maradék.
Így lettem tehát kedden felkent paller sütő, aki nagy-nagy várakozással és megnövekedett önbizalommal tekint az egy hét múlva kezdődő házi főző verseny elé.

Természetesen fotózás is volt: